Vitó Zoltán - versek

 

NYÁRI HÓ

Kamasz sugarak eszmélő hevébe
eltévedt, gyönge vendég, - nyári hó!
Meglep szikrás pihéid bölcsessége;
hogy önmagadhoz hűnek lenni jó.

Sandán csaló tüzecskék közelébe,
te magad-óvó kristállyal bíró!
Nem olvadtál alá sekélyke lébe,
te ritka-létű, - létemet hívó!

Sziporkázó fehérséged nyugalmát
vulkánjaim jutalmául, ha adnád!...
Láng nélkül égsz; hő nélkül melegítesz;

hulló, havazó hűséggel ,hű'sítesz...
Katlanjaimra tévedt nyári hó vagy...
És szüntelen féltlek: csak fel ne olvadj!

  KÖLTŐ

Hogy mért fakad olykor derűm borúra?:
- A vágy s a félelem, az kényszerít:
Ez írni űz papírra, kőre, hóra,
s az szüntelen csak egy képet vetít:

"Ó, jaj, ha meddőn száll el ez az óra!"
Izzó tüzű, emésztő láng hevít:
Mi lesz, ha ismét nem lelek a szóra(?!),
amely perzselve majdnem szétfeszít...

És vakmerő kezem az égre nyúl,
tollam a végtelenbe megmerítem,
érzem, hogy már a testem is kigyúl,

lelkem lebeg a csillagok felett,
a gyors időt megállni kényszerítem,
s így születik - ha más nem - egy szonett.
SZONETT     (Beának)

Elnéző légy, ha rám a keserűség,
s indulatom reád ront bűntelen!:
Engem mindig bőszít a kisszerűség
s a görcsök közé húzó intelem:

Csak ha hátrál a tiltó kényszerűség,
úgy van barátság, úgy van szerelem; -
csak így élek; csak úgy tart meg a hűség,
ha nem gyávít tarackos félelem!

Csak így lehetek képes, hogy akarjak
szépen, szabadon: igazat, nagyot.
Százszor inkább szedjenek szét a varjak,

mint hogy alant kúszva, sarat harapjak;
ki a fényre-hívott EMBER vagyok, -
s habzó-felhős eget habzsolhatok...
SZONETTEK SZONETTJE

A Szonettek Szonettjét, ha megírnám,
birtokolnám égi szavak becsét;
angyalhaj-húrú lantom révén bírnám
a legtörékenyebb formák kecsét;

szopós dedecske hangján ide sírnám
mézes emlők legédesebb csecsét;
minden igazra rászánnám az írhám;
titkok titkáról törne itt pecsét.

De bűn lenne égbe emelni mércét,
hágni hegyek felhők fölötti bércét, -
lennék számodra gőgös idegen;

lantomon szóljon lélek-húrú lágy dal,

virág-szavú völgyek fuvallatával -
szívedhez bújva, - inkább idelenn!



       EGYÜGYŰ VALLOMÁSOK

       Amikor hó van és fagy,
       én akkor is fürjes tavaszban járok, -
       de csak ha velem vagy:
       Tenélküled hideglelősen fázok;
       öt-lépésnyi szobám kietlenül nagy;
       rámdermednek tarajos jégvirágok...

       - Hallasz csengve didergő dallamot?:
       Semmi! Ne félj!: Csak a magány kolompolt;
       s hol nincs már semmi íz,
       számban a kortynyi víz
       ajkaid égő hiányára gondolt -
       s koccanva megfagyott...


MESE

Hol a Fodron-folyó
és a Tükrön-tó partján
hízelgő szellő lengett,-
mézzel meszelt háza előtt a padkán
a nagyanyó
rézmozsarában megtörte -
a csendet.
 
ODÜSSZEUSZ BÚCSÚJA NAUSZIKAÁTÓL
(F. K.-hoz)

Álltam a parton meztelenül, nyomorultul; a tenger
vad tajtékjai rúttá szennyezték be a testem.
Így láttál ott hirtelenül meg. A szolgaleányok
nagy sikolyokkal rémületükben szerte futottak.
Mind, mind. Csak te maradtál állva a parti fövenyben.
Néztél: békén, nemriadón, úgy, mint aki várt már.
Pillantásoddal föllelted férfierőmet;
s lelkemig ért egy mindent értő női tekintet.
Áradt rám szemeidből ősi szelíden a jóság,
s tudtad már, mielőtt még szóra nyitottam az ajkam,
tudtad már, mire van szüksége a partravetettnek.
Én ezt már sohasem feledem; bármekkora út is
álljon előttem száz-veszedelmű, nagy vizeken! - Most
fürge hajóm szélnél sebesebben siklik előre,
távolódón - és vissza tehozzád tán sose térek. -
Ám szemed őrzöm örökkön már! - Ó, messzi királylány!
 
A TÖRVÉNYEK
KÖNYVÉBŐL

Nő és férfi közötti kérdésben
engedni általában az szokott,
akiben több a szeretet;
s mivel a szeretet több benne,
a szeretetből többre is van szüksége;
s ezért megalkudni is ez szokott,
és nem az,
aki sem engedni, sem megalkudni
nem képes érte...


SZONETT-DAL
(Gabónak)

Ha érzem szívemen hatolni át
szemednek édes lélek-mosolyát,
reményzuhatagok fürösztenek,
hogy majd a minden lehetek Neked;

hogy érdemes volt küzdeni tovább,
ha szemedben a jóság bennem lát
mindent, mi nőnek férfi csak lehet:
a suhancot, az álomherceget...

Joggal vagyok tán ily szerénytelen,
hiszen a Csoda esett meg velem:
felém hajolt Véled a Szerelem,

a vesztettnek hitt, térdre omló álom, -
s azóta már én is csak benned látom,

mire időtlen idők óta vágyom!

 

Vitó Zoltán versei letölthetőek Windows95 Help formátumban:

Vitó Zoltán verseinek letöltése...
(VZ95.ZIP: 165.188 byte)


Ugrás a versek letöltéséhez...

Vissza XSAk OtthonLapra